A kardszárnyú delfinek felöklendeznek magukból egy korábban fogott halat, hagyják, hogy a dög a víz tetején lebegjen, és aláúsznak vadászkészültségbe helyezkedve. Hamarosan felbukkan - azzal, hogy "lebukkan" a levegőből - egy sirály, de többé már nem bukkan föl, mert a delfin elkapja.

A jelenségre Michael Noonan professzor figyelt fel mellékesen, ugyanis nem a gyilkos bálnáknak is hívott delfinfajta vadászfortélyait tanulmányozta, hanem a hangkibocsátásukat. A professzor elképedve látta a cseles csalis trükköt, amelyet először csak egy delfin űzött, az viszont rendszeresen. Pár hónap múlva azonban egyik féltestvére is elkezdte színesíteni mindennapi halétrendjét szárnyassal, mostanra pedig már további három delfin tanulta el és ki a halcsalis madárvadászat fortélyát.

Az ilyen szintű utánzás már tanulási folyamatnak minősül, és sokáig úgy tartotta a tudomány, hogy csakis az ember sajátja, ám biológusok már bebizonyították, hogy csimpánzok is képesek rá, no meg delfinek.